Mikor esedékes Nálad a Gyes?

Az elmúlt napok sem teltek eseménytelenül gyed-gyes ügyben. Javasoltak, elfogadtak, megfontoltatott majd újra szavaztak.

Miután a jövő év április 30. után született gyermekek esetében érvényes az új szabályozás, ha még előtte állsz a gyermekáldásnak, számolj a megváltozott körülményekkel!

Tegnap jelent meg pl. az Indexen is a hír, miszerint

A parlament a meghosszabbított tavaszi ülésszak utolsó napján ismét elfogadta a gyed-gyes lerövidítéséről rendelkező törvényt. Arra a törvényre adta áldását a képviselők többsége, amelyet két és fél héttel ezelőtt Sólyom László köztársasági elnök visszadobott a parlamentnek.

Mit is takar ez a törvény?

Röviden, tömören:

  • A 2010. április 30-a után született gyermekek esetében a GYES a gyermek legfeljebb két éves koráig jár, szemben a mostani hárommal.

(Visszaszámolva 9 hónapot: 2009. július 30. Csak viszonyítási alapként. )

  • A terhességi-gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj (GYED) jogosultsági ideje 180 napról 365-re emelkedik.
  • A három vagy több gyermeket nevelőknél a gyermeknevelési támogatás (gyet) a legkisebb gyerek hároméves kora helyett már 2 éves korától nyolc éves koráig jár, azaz egy évet nyernek a főállású anyák.



A teljes cikk itt érhető el:

http://index.hu/belfold/2009/06/29/megint_elfogadtak_a_gyed-gyes_leroviditeserol_szolo_torvenyt/

június 30, 2009  Tags: , , , ,   Posted in: Ellátások

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Leave a Reply