Mégsem rövidül a GYES?
A korábbi bejegyzésben írtakat lehet, hogy hamarosan cáfolnom kell?
Miről is van szó?
Téma a GYES rövidítése, a GYED és GYES változása.
Az anyukák max. 2 évig maradhatnának otthon gyermekükkel a kormány tervei szerint, amennyiben 2010 április. 30. után szülnek.
Ok, tegyük fel, hogy az anyagiak és/vagy az anyuka önmegvalósítási vágyai (melyek kielégítetlensége káros lehet) egybevágnak ezzel a tervvel, és nem bánja, hogy csak 2 évig maradhat otthon. Sőt. Alig várja, hogy munkába állhasson. Még akár akad is megfelelő munkahely.
De hová teszi a gyereket?
Tegyük fel azonban, hogy lenne hová tenni a babáját, de munkahely nincs. Vagy tegyük fel, sem bölcsi, sem állás. Megoldás a munkanélküliség?
Ma attól hangos a média, hogy
Sólyom László köztársasági elnök a mai napon visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt, mert nem értett egyet a GYES jogosultsági idejének háromról két évre történő csökkentésével.
…
A köztársasági elnök a visszaküldés indoklásában azonban kiemelte: fontos, hogy az anyák továbbra is szabadon dönthessenek a munkába való visszatérésről. Ezért meggyőződése szerint pozitív, ösztönző intézkedésekre van szükség, és nem olyanokra, amelyek kényszert jelentenek. Ilyen pozitív intézkedés a bölcsődei férőhelyek számának növelése, a családi napközik létesítésének támogatása, a családi gyermekfelügyelet új formáinak megteremtése, a részmunkaidős munkavállalás lehetővé tétele, illetve támogatása, és az internetes távmunka ösztönzése is. Külön felhívta Sólyom László a figyelmet a részmunkaidős foglalkoztatás fontosságára, hiszen ennek lehetősége jó kompromisszum lehet a család és a munkavállalás között.
…
Sólyom László levelében demográfiai és pszichológiai kutatásokra is hivatkozva kifejtette, hogy a gyermekvállalási kedvre, valamint a gyermek egészséges fejlődésére is kedvező hatással van, ha az anya szabadon, kényszerektől mentesen választja meg, hogy mikor, esetleg milyen fokozatos táv- vagy részmunkaidős megoldásokon keresztül tér vissza a munka világába.
Továbbgondolni érdemes, mi történik, ha megteremtődnek végre a lehetőségek, hogy az anyukák nyugodtan dönthessenek, hány évig maradnak otthon, illetve mikor mennek vissza dolgozni.
Vagy mi történik akkor, ha lerövidül valóban a GYES, és közben végig stresszben él a család, lesz-e állása, munkája az anyukának. Végig kell aggódnia a két évet, ami a legszebb kéne legyen?
(Ok, persze, lehet vállalkozni is. De nem mindenkinek fekszik ez a módi, ezt tudjuk jól. No és ez az oldal azoknak készült, akik vissza kívánnak térni a munkába. )
június 11, 2009
Tags: állás, GYED, GYES, gyes változása, munka, részmunkaidő, Sólyom László, távmunka Posted in: Ellátások, GYES, Munkavállalás




Leave a Reply