Krízisalapot a GYES-eseknek?

Kríziskezelő válságalapot hoz létre a kormány azoknak a szegényeknek, akiket hátrányosan érint a GYES rendszerének megváltoztatása.

A Népszabadság Online nagyinterjújában több témát is érintenek. A GYES-ről és az anyukák munkába állásáról a következők hangzottak el:

- Szóba került, hogy a gyes mellett végezhető-e nyolc órás munka?

- Sokan javasolták, hogy a gyes melletti munkavégzést meg kellene tiltani, ezen erősen gondolkodunk. Bár ez első hallásra, nyilvánvalóan barátságtalan lépésnek tűnhet.

- A gyes segély, ha valakinek van munkája, miért kapja meg?

- Igen, ez tiszta logika, csak annyit mondhatok, hogy gondolkodom ezen.

- Ha rövidülnek az anyasági ellátások, milyen intézkedéseket tesznek a bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére?

- A program szerves része, hogy a gyerekek napközbeni ellátásáról gondoskodjunk, a férőhelyeket bővítsük uniós források bevonásával.


- Nem történhet meg, hogy lejár a gyes, az anya visszamenne dolgozni, de nincs hová elhelyezni a gyereket?

- Ha így kérdeznek, bajban vagyok, mert akkor is, ha az anyák kilencvenkilenc százaléka el tudna helyezkedni, majd a maradék egy százalékról kérdeznek.

- Akkor inkább a kilencvenkilenc százalékra kérdezünk: mik a garanciák arra, hogy bizonyosan felépüljenek a bölcsődék?

- Nagyon fontos, hogy a nők vissza tudjanak menni dolgozni. Az a tapasztalat, hogy ez igazából nem a pénzbeli ellátástól függ. Az én álláspontom, hogy a kormány akkor jár el helyesen, ha nem mondja meg a nőknek, hogy maradjanak otthon vagy menjenek vissza dolgozni, hanem megteremti a választás lehetőségének feltételeit. Aki akar, maradjon, aki viszont szeretne visszamenni, elérhesse a férőhelyeket a nappali ellátásban.

- Állami forrásból építenek férőhelyeket?

- Uniós forrásból, jobbára.

- És lesz pénz az új férőhelyek működtetésére?

- Az állam normatív támogatással járul hozzá a bölcsődék, családi napközik működtetéséhez.


- Több férőhelyhez több normatíva, több pénz kell. Lesz erre költségvetési fedezet?

- Igen, de figyelembe kell venni, hogy ha valaki visszatér a munkába, és értéket termel, akkor adózni fog, járulékot fizet, tehát itt a költségvetést, ha úgy tetszik, nem veszteség éri, hanem bevétel-növekedés, és tényleges gazdasági teljesítmény áll a másik oldalon.

A teljes cikk itt: http://nol.hu/belfold/herczog_laszlo__funyiroszeruen_nem_lehet_

május 10, 2009  Tags: , , , , ,   Posted in: Ellátások, GYES, Munkavállalás

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Leave a Reply