Munkajogi problémák a GYES alatt, után

Ahogy a válság begyűrűzött kis hazánkba is, egyre-másra szűnnek meg munkahelyek. Fokozottan érintve vannak az éppen távollévők, akik GYED-en vagy GYEs-en vannak.

Az év elején kezdte működését a Jogpont Hálózat országosan 141 irodával, amelyekben ingyenes munkajogi tanácsokat kaphatnak az ügyfelek.

A cikket a FigyelőNeten találtam Neked.

„Egyre több a munkanélküli a válság miatt. A Jogponthoz a legtöbb ügyfél az elbocsátás, leépítés körüli jogtalanság gyanújával fordult, szinte alig volt másféle ügyem a dunaharaszti és a nagykőrösi irodában. A legérdekesebb ezek közül egy olyan hölgy esete volt, aki a gyed lejárta után egy évig még gyesen volt, majd vissza szeretett volna menni dolgozni a korábbi munkahelyére, ám a cég vezetője a megkereséseire nem reagált. A ’bennragadt’ szabadságát kivette, ám az ezért járó bérét nem fizették ki neki. Még azt sem sikerült kiszednie a főnökéből, hogy akkor most elbocsátják-e vagy sem” – vázolta fel az egyik történetet a jogász.


A cikkben írottak szerint a jogász azt javasolta, hogy postai úton vegye fel az anyuka a kapcsolatot a cégvezetéssel, hiszen ezzel tudja bizonyítani, hogy lépéseket tett a vállalatnál. Ha gyed után nem tudják megfelelő munkakörben alkalmazni, állásidőt kell részére fizetni. (Az állásidőre kapott munkabér mindig megegyezik a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérrel. A munkaadó köteles a távolléte alatti béremeléseket is megadni a dolgozónak.)

Fontos, hogy aki gyedről tér vissza, jogszerűen nem bocsáthatják el rendes felmondással. Még egy évig gyesen lehet, és ha ennek a lejárta után valóban nem akarják tovább foglalkoztatni akkor kell eljuttatniuk az okmányokat a munkavállalónak, hogy máshol próbálhasson állást keresni. Az nem megoldás, hogy hallgatnak. Ha nem történik előrelépés, akkor a hölgy bírósághoz fordulhat.


A kismamák és a gyesen, gyeden lévő nők felmondási védelem alatt állnak – azaz védett munkavállalók –, tehát rendes felmondással nem bocsáthatók el.

Csak abban az esetben lehet jogszerűen elbocsátani a védett munkavállalót, ha jogutód nélkül szűnik meg a cég, vagy ha megváltozott a munkavégzés helye – például az ország másik végébe költözött a cég – és a dolgozó a távolság miatt nem tudja a munkáját elvégezni.

Fizetett szabadság a szülési szabadságra, majd a fizetés nélküli szabadság első évére jár. A munkaadónak ezt ki kell adnia, amikor a kismama visszamegy dolgozni. Tehát a gyed, majd a plusz egy év gyes lejárta után az anya azonnal szabadsággal kezd a munkahelyén. A munkavállaló szabadsága időarányos, nem váltható át pénzbeni juttatásra, és kortól, illetve a gyerekek számáról függően változik: általában 20-30 nap. Szinte pontosan annyi, amennyi időnek el kell addig telnie, hogy a visszatérő nő védettsége megszűnjön, és megválhasson tőle a cég. A törvény szerint ugyanis csak harminc nap elteltével lehet elbocsátani. A jogász szerint, ha valakit azonnal elküldenek, akkor érdemes ügyvédhez fordulnia, és a Munkaügyi Bíróság elé vinnie az ügyet. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság is sokszor indít eljárást a kisgyermekes nőket ért diszkrimináció miatt.

május 3, 2009  Tags: , , , , , , , , , ,   Posted in: GYED, GYES, Munkavállalás

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Leave a Reply